Ami nincs használatban, az ne foglaljon sok helyet – hangzik el a közismert igény minden háziasszony szájából és ez alól a multirotorok sem kivételek. Valóban, a drónok irányításáért felelős központi egység ma már könnyedén belepréselhető egy apróbb dobozkába, szállításuk és tárolásuk azonban a kiálló propellerek és az azokat tartó karok miatt mégis kényelmetlen tud lenni.
A felkelő nap országában évente 9 millió diák veselkedik neki a „gaokao”-nak, ami az érettségi megfelelője és igen nagy jelentőséggel bír a továbbtanulást illetően. A tanulók minden trükköt bevetnek annak érdekében, hogy extra segítséghez jussanak, a két napos vizsga eredményétől függ ugyanis, bekerülnek-e valamelyik egyetemre.
Nem haladnak zökkenőmentesen a Solara 50 pilóta nélküli, napelemmel működő repülőgép próbarepülései – derül ki a Bloomberg Business beszámolójából. A Google drónja május elsején, egy új-mexikói tesztközpontban szenvedett balesetet, közvetlenül a felszállás után. Az incidens során személyi sérülés nem történt, az amerikai nemzeti közlekedési biztonságért felelős szervek már vizsgálják az ügyet.
Jordan Rubin kaliforniai filmrendező kissé túlzottnak érezte a drónok körüli felhajtást, ezért a maga módján dolgozta fel az egyre önállóbbá váló gépek témáját. „A Drón” című fiktív thriller főszereplője egy DJI Phantom 2-es kvadkopter, amely ártalmatlan játékszerből válik brutális szeletelőgéppé.
“Nem gondolja-e úgy, miniszter úr, hogy fontos lenne még azelőtt végezni a magyar dróntörvény kidolgozásával, hogy baleset történik?” – ezzel a címmel
Abban igazából semmi meglepő nincs, hogy a drónok népszerűsödésével egyenes arányban nő a balesetek száma is. Gondoltuk, előbb-utóbb megjelennek majd a hírek bekapcsolva felejtett kopterekről és asztalon hagyott távirányítókról, melyek fájdalmas úton tanítják meg a felelőtlen szülőket arra, nem csak a kés-villa-olló nem való a gyerek kezébe. Na de hogy a világ egyik legismertebb énekese több tízezer néző előtt egy négy éves gyerek szintjén, élőben demonstrálja, mennyi esze van mennyire veszélyes játék a drón és aprítsa miszlikbe az ujjait?! Nem, erre még mi sem számítottunk.
Pletyka formájában már tavaly novemberben 
Miskolctapolcai fiatalok 