Az Egyesült Arab Emírségek uralkodója ismét meghirdette a „Drones for Good Award” elnevezésű versenyt, amely az év leghasznosabb pilóta nélküli légijárművét hivatott megtalálni. A tavaly első ízben lebonyolított nemzetközi megmérettetés díjazása idén is bőkezű, a döntősök Dubaiba utazhatnak és luxuskörülmények közt mutathatják be drónjaikat, míg a végső győztes 1 millió dollárt vihet haza.
A versenyre november elsejéig bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, az általa épített drón és/vagy a hozzá fejlesztett alkalmazás valamilyen szempontból képes lesz jobbá tenni a világot. A szervezők több lehetséges területet is felsorolnak a kiírásban, ilyen például a turizmus, egészségügy, szállítmányozás vagy oktatás kategóriája. A tíz tagú szakértői bizottság november 22-én hirdeti ki a döntősök névsorát, ők azok, akik a prototípus működését élőben is demonstrálhatják Dubai városában.
Tavaly 57 országból több mint 800 pályázat érkezett, az önjelölt feltalálóktól kezdve a szárnyait bontogató startup cégeken át egyetemi kutatócsoportokig mindenki rárepült a nem mindennapi lehetőségre. Végül a svájci Flyability vihette haza a fődíjat annak ellenére, hogy találmányuk első ránézésre cseppet sem tűnt világmegváltó ötletnek.