DrónVilág

acis_drones_wallet_2

4*4 cm az új rekord, mostantól ekkora a világ legkisebb kompakt kvadkoptere. Az amerikai Morrison Innovations érdekeltségébe tartozó Axis Drones nem először jelentkezik ilyen aprósággal, korábban sikeres közösségi finanszírozási projektet zártak Nano modelljükkel. Akkor azt ígérték, egész koptercsaládot fejlesztenek a hobbi felhasználók számára, ezt a sort folytatják tehát a most bemutatott Wallet Drone-al.

acis_drones_wallet_3

Az új zsebkopter elődjéhez képest tulajdonképpen nem mutat sok eltérést, lekerült a propellereket védő keret, ennek köszönheti kisebb méretét. Sajnos fedélzeti kamera továbbra sincs, meg kell elégednünk a céltalan beltéri repkedéssel, amit színesíthetünk néhány automatizált, egygombos szaltóval.

acis_drones_wallet_1

Jelentős átalakuláson ment keresztül viszont a távirányító. Laposabb lett a váza és megnőtt a két irányító kar közti távolság, itt kialakításra került egy süllyesztett dokkoló. A koptert ebbe helyezve nemcsak annak tárolását, de utántöltését is ötletesen megoldották, ez utóbbit a kontroller négy ceruzaeleme végzi. Persze működik a hagyományos USB töltés is, a lényeg azonban, hogy mostantól nem feltétlenül kell magunkkal cipelni a kábelt és azon gondolkozni, vajon lesz-e a suliban valakinél laptop. Kb. 10 ezer forintért juthatunk hozzá ezen az oldalon.

Címkék: Hobbi VTOL Gyártó

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr857479386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása