DrónVilág

northrop_global_hawk_4

A szigetország kabinetje tavaly decemberben fogadta el azt az öt éves védelmi tervet, melynek keretén belül a Védelmi Minisztérium most három darab RQ-4-es drón beszerzésére tett javaslatot a jövő évi költségvetésben. Ha elfogadásra kerül, akkor a Northrop Grumman várhatóan 2019-re szállítja le az egyenként nagyságrendileg 200 millió dollárt kóstáló sólymokat. Az amerikai gyártó máris rövid sajtóközleményben fejezte ki örömét a várható üzlettel kapcsolatban, ugyanakkor jelezte, annak nyélbe ütése az Amerikai Légierő és Haditengerészet felől várható megrendelések számától is függ.

northrop_global_hawk_2

A 14 méter hosszú, másfél tonnás monstrumok otthonául az az egyébként amerikai fennhatóságú Misawa légibázis szolgál majd, ahol annak idején a Császári Hadsereg Légi Szolgálata gyakorolta a Pearl Harbor elleni támadást. A japán kormány most a kínai agresszíóra és az észak-koreai nukleáris fenyegetettségre hivatkozva növelné megfigyelési képességeit, ebben a 20 kilométeres repülési magassággal és 32 órás üzemidővel büszkélkedő Global Hawk gépek hatékony segítséget jelentenek majd.

northrop_global_hawk_3

Az amerikai légierő RQ-4-esei először 2011-ben jártak Japánban, a súlyos földrengést és cunamit követő mentőakciókat támogatták, és tavaly is kivették részüket a Fülöp-szigeteket súlytó Haiyan tájfun utáni kutatómunkálatokból. A hadi és katasztrófavédelmi küldetéseken túl a Global Hawk drónokat rendszeresen vetik be kalózok és terroristák elleni akciókban, májusban például elrabolt nigériai diáklányok kutatásában vettek részt.

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr407479194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása