DrónVilág

parrot_minidrones_filmfestival_1MiniDrones Filmfesztivál névvel nemzetközi versenyt hirdetett a Parrot és a 20th Century Fox. A résztvevő amatőr filmesek olyan rövidfilmekkel pályázhattak, melyekben főszerepet kapnak a francia cég drónjai, a januári CES-en bemutatott Mini-Drone és Jumping Sumo modellek. A rövid történetekben valamilyen módon utalni kellett az „Az Útvesztő” címmel nemrég moziba kerülő kalandfilmre is, ez utóbbi apropóját az adja, hogy a Fox filmstúdió december 2-án jelenteti meg DVD-n a hazánkban mérsékelt sikert arató regényadaptációt.

parrot_minidrones_filmfestival_3

Hogy a különleges Filmfesztivál meghívásos alapon került-e lebonyolításra, vagy a tíz döntős már egy kör válogatót teljesített, azt nem tudni, mindenesetre most mindegyiket megnézhetjük a Parrot youtube csatornáján.

A neves rendezőkből és szakemberekből álló zsűri november 29-én, szombaton, öt kategóriában hirdet győztest, plusz lesz majd egy közönségdíjas mű is. Ez utóbbira egy gyors regisztrációt követően bárki leadhatja szavazatát az alábbi linken, cserébe értékes nyereményekkel gazdagodhat.

parrot_minidrones_filmfestival_2

Természetesen mi vettük a fáradtságot és megnéztük mind a tíz pályaművet, úgyhogy jöjjön némi kritika olvasóinkat segítendő:

  • A legviccesebb kétség kívül a kanadai kisfilm és külön mázli, hogy nem Adam Sandler játsza a főszerepet.
  • Aki már karácsonyi hangulatba ringatózna, az ne hagyja ki a washingtoni cukormázas pályázatot. Van benne kiscica is.
  • Az ausztrál film egy kicsit félelmetes, a dél-koreai egy kicsit vicces, de igazából egyiknek se értettük a csattanóját.
  • A dél-afrikai időutazós nem rossz, bár a Parrot drónok valós képességeihez nincs sok köze.
  • A brit randi-szervezős-kislányos aranyos; a los angelesi srácok történetéből viszont semmi sem derül ki. Az Útvesztő plakátjának megcsókolásáért a rendező pofont érdemel.
  • A spanyoloké maximum nyelvleckének jó, erőltetetten művészies katyvasz, amiben a minidrónok szerepe a legelenyészőbb.
  • A legesélyesebb szerintünk a német és a francia pályázat. Előbbi teljesen más szemszögből közelíti meg a versenyt, mint a többi pályamű és igen aktuális problémát boncolgat, bár a megoldása kicsit túl lapos. Utóbbiak nem csak azért reménykedhetnek, mert a Parrot szintén francia cég, hanem mert tényleg zseniálisan oldották meg a feladatot. Az egyszerű, de kiválóan megrendezett történetben csak drónok szerepelnek, az Útvesztőt remekül szőtték bele. No és persze a franciákhoz méltó, országimázst építő alkotás.

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr627479196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása