DrónVilág

alban_szerb_selejtezo_3

Magunk se gondoltuk volna, hogy a pilóta nélküli repülőgépek ilyen gyors ütemben törnek majd be a köztudatba és vívnak ki mindent elsöprő figyelmet maguknak. A tegnap esti Szerbia-Albánia Európa-bajnoki mérkőzésen például egy kvadkopter  elég volt ahhoz, hogy 22 profi futballista és több ezer fanatikus szurkoló hagyja félbe a világ legnépszerűbb sportját és kezdjen önfeledt kergetőzésbe a pályán.

alban_szerb_selejtezo_2

Történt ugyanis, a meccs első félidejének vége felé közeledve egy DJI Phantom libegett be a szerb szurkolókkal tömött lelátó fölé, maga után repítve egy kisebb albán zászlót. Déli szomszédaink jó hazafi módjára azonnal légvédelmi tüzérségi módba váltottak és rakétákkal próbálták leszedni az ellenséges multirotort. A pályán küzdő futballisták egy idő után kénytelenek voltak keserűen konstatálni, játékuk már nem nyújt elég szórakoztatást a nézők számára, így inkább ők is beszálltak a "kapd-el-a-koptert" estébe.

alban_szerb_selejtezo_1

Sztefan Mitrovics hátvéd gyorsan igazolta, levegőben is kiválóan képes biztosítani a szerb területeket és madzagjánál fogva leszállásra kényszerítette a drónt. A játék azonban itt még nem ért véget, a focisták átváltottak rögbi üzemmódba, a tömeges kergetőzéshez pedig néhányan csatlakoztak a kispadokról és a lelátókról. A totális káoszt látva a bíró úgy érezte, aznap este már senkit nem érdekel a futball, ezért a mérkőzést lefújta, a drón tulajdonosa pedig bizonyára elégedetten csettintett egyet és hazaballagott.

Címkék: EU Sport Érdekesség

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr667479150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása