DrónVilág

boeing_insitu_logo

Együttműködési megállapodást jelentett be nemrég a világ legnagyobb repülőgépgyártó vállalata és a dán Sky-Watch, melynek értelmében a Boeing szakemberei is közreműködnek egy új generációs VTOL fejlesztésében. A projekt a Dán Nemzeti Műszaki Fejlesztési Alap finanszírozásával indul és a Nemzeti Űrkutatási Intézet, valamint a Műszaki Egyetem környezetmérnökei mellett a Sky-Watch dolgozói vesznek részt benne.

A cél egy olyan „okosdrón” (Smart UAV) megépítése, amely egyesíti magában a multirotorok előnyeit és a merevszárnyú gépek hatótávolságát.

„Ez a megállapodás bizonyítja, hogy egy kisebb, ám annál innovatívabb cég is képes felhívni magára a nagyvállalatok figyelmét” – vonta le a tanúlságot Susan Colegrove, a Boeing Nemzetközi Stratégiai Kapcsolatokért felelős vezetője.

sky_watch_huginn_x1_1

Hogy pontosan milyen lesz az okosdrón és miben lesz több a jelenleg piacon lévő multirotoroknál, arról a rövid sajtótájékoztatón nem sok szó esett. A kiindulási alapot a Sky-Watch HUGINN X1 (fent és lent) kvadkoptere adja majd, a Boeing szakemberei ehhez teszik hozzá VTOL és merevszárnyú technológiák területén szerzett tapasztalataikat és persze piacvezető UAV-leányvállalatuktól, az Insitu-tól is érkezik segítség.

sky_watch_huginn_x1_2

Ami irányt mutathat, az a Boeing idén márciusban bemutatott koncepciója. A Phantomswift (lent) terve még az USA Védelmi Minisztériumának Kutatórészlege által kiírt pályázatra készült, de legkorábban 2017-re lesz belőle valóság. Tulajdonságai alapján ez a gép passzol a dánok hibrid drónnal kapcsolatos elképzeléseihez, így könnyen lehet, hogy a Boeing nem vár a DARPA döntésére és a Sky-Watch-al karonfogva elkészítenek egy hasonló prototípust. Kíváncsian várjuk, mikor és mi sül ki ebből.

boeing_phantomswift_1

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr847479126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jó úton halad az Airbus hibridjének fejlesztése | DrónVilág 2014.12.13. 09:16:20

[…] ilyen hibrid modellel, a kisebbek közt említhetjük a FireFLY6-ot, de a Boeing is dolgozik valami hasonlón. Az Airbus célja szintén a VTOL és merevszárnyú gépek előnyeinek egyesítése, vagyis egy […]
süti beállítások módosítása