DrónVilág

drone_archeology

A Chaco kanyontól mintegy 70 kilométerre található, Blue J névre keresztelt település első épületeire még 1970-ben lelt rá néhány archeológus, de néhány ásatás után félbehagyták a kutatást. A korai őslakosok által mintegy 1000 évvel ezelőtt épített, 60 házból álló pueblót mára teljesen benőtte a növényzet és betemették a közeli hegységből leváló szikladarabok. Tavaly júniusban aztán az Arkansas Egyetem kutatói Jesse Casana vezetésével egy néhány éve vásárolt, CineStar 8 típusú oktokopterrel újra felkeresték a területet, miután egy floridai régész az általa készített légifelvételeken addig ismeretlen épületekre utaló formációkat vélt felfedezni.

Mivel a föld felszíne alatt rejtőző téglák és kőfalak hőmérséklete eltér a környező talaj hőmérsékletétől, Jesse csoportja egy infravörös kamera alkalmazása mellett döntött. Az így készült képek érdekes eredményeket hoztak: a főtér közepén például egy hatalmas, kör alakú árny rajzolódott ki, amely minden valószínűség szerint egy „kiva”, azaz több száz ember befogadására alkalmas szertartási helység romja. A felfedezés azért bír nagy jelentőséggel, mivel Blue J-t magas házak és földalatti kiva-k hiányában eddig nem tekintették a Chaco-kultúra részének.

kiva_regesz

„Az ilyen jellegű kutatások sikerének kulcsa, hogy rendkívül nagy felbontásra alkalmas szenzorral viszonylag alacsony magasságban repüljünk a vizsgálandó terület felett – magyarázza Casana a Live Science magazinnak adott interjújában. „Ennek a módszernek az alkalmazása drónok nélkül olyan összegekbe kerül, amelyet egy archeológus csoport sem engedhet meg magának.” Jesse elmondása szerint 6000 dollárért szerezték be a multirotort és számtalan helyszínen használták már nagy sikerrel. Megjárták többek közt Ciprus, Dél-Dakota és Saint Louis egy-egy ásatási helyét, idén nyáron pedig Irakba  és Kurdisztánba is magukkal viszik a gépet néhány projektre.

freefly_cinestar8

A Cinestar 8-at Hollywood egyik legkeresettebb, légifilmezéssel foglalkozó cége, a redmondi székhelyű Freefly Systems gyártja. Legutóbbi munkáik közé tartozik az igazi kasszasikert hozó Wall street farkasa, amelynek egyes jeleneteit szintén egy Cinestar 8-al, pontosabban annak segítségével levegőbe emelt Canon EOS C500-as kamerával és Gemini 4:4:4 videó felvevővel forgatták. Aki szeretne hasonló szettet összedobni, az nyúljon mélyen a zsebébe: a C500-as ára 7 millió forint körül mozog, a drón hozzá még legalább 2000 dollár (~450e forint).

Címkék: Amerika Kutatás

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr87478972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása