DrónVilág

singapore_airshow

Kedden megnyitott Ázsia legnagyobb légiszalonja, ahol a hagyományos légijárművek mellett a látogatók egyre több pilóta nélküli gépeket illetve azokhoz kapcsolódó termékeket bemutató vállalat képviselőivel találkozhatnak. Idén már több mint 50, az UAV technológiában érdekelt cég vesz részt a Changi reptér szomszédságában február 11 és 16 között megrendezett repülési szakkiállításon, ahol a különböző légibemutatók mellett több billió dollár összértékű üzletek köttetnek.

A drónok iránti növekvő keresletet látva komoly verseny indult az egyes országok legnagyobb gyártói között, a szingapúri szalonról érkező hírek szerint a viszonylag új piac vásárlóiért folytatott küzdelemben Izrael és Kína egyre inkább élre tör, míg az Egyesült Államok lemaradóban van. Az amerikai cégek legnagyobb problémája az exportra vonatkozó szigorú korlátozás, amely csak néhány másik országban engedélyezi a hazai gyártású drónok értékesítését. A General Atomics-nál például arra panaszkodnak, hiába vitték ki Szingapúrba csúcsmodelljeiket, a Predatort és a Reapert, a konkurens országok jóval több megrendelésnek örülhetnek.  A másik amerikai óriás, a Northrop Grumman szintén az óriási piaci lehetőség elvesztésétől tart, mivel az izraeli és kínai gyártók terjeszkedését nem gátolja semmilyen belső jogszabály. Aggodalmaikat alátámasztja a Frost & Sullivan által nemrég megjelentetett, 2005 és 2012 közötti UAS rendszerek világpiaci értékesítésére vonatkozó kimutatása, mely szerint Izrael 4.6 billiós forgalmával átvette az első helyet a mindössze 2-3 billiósra becsült Amerikától.

iai_superheron

Szingapúrban az izraeli Elbit Systems Ltd. és az Israel Aviation Industries is óriási standdal képviseltette magát, utóbbi cég bemutatta a már 20 különböző országban értékesített Heron legújabb változatát, a Superheron-t. Kínából állami vállalatok tucatjai érkeztek új fejlesztésű drónokkal, a Pterodactyl például 100 kilós teherbíró képességével két levegő-föld rakétát tud magával vinni, amivel a Predator méltó versenytársa lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr807478880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AUVSI 2014 – Összeállt a Northrop a Yamahával, stratégiát vált a Stark | DrónVilág 2014.05.15. 15:40:54

[…] biztonság kedvéért azért elhozták magukkal a már Szingapúrban is bemutatott Super Heron-t, de a hangsúly mindenképp az olyan kategóriájú gépekre tevődik át, mint a […]
süti beállítások módosítása