DrónVilág

alta_devices_solarLegalábbis Christopher Norris, az Alta Devices vezérigazgatója szerint, aki többek között erről is beszélt a San Francisco-ban megrendezett Kisméretű Pilóta Nélküli Rendszerek Üzleti Konferenciáján. Az üzletember kifejtette, a jelenleg elérhető napelemes rendszereik képesek elegendő energiát szolgáltatni egy közepes méretű UAV üzemeltetéséhez, miközben súlyuk nem lehetetleníti meg a repülést. Az Alta gyártja a világ egyik legvékonyabb és legflexibilisebb napelemeit, egy 125 grammos panel 125W energiát képes előállítani, amely már elegendő a drón folyamatos levegőben tartására.

Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy napsütés mellett megszűnik a gépek energiaigényéből fakadó idő- és távolságbeli korlátai, ezért Mr. Norris óriási jövőt lát az iparágban.

“Az UAS rendszerek számos területen profitálhatnak a napelemes technológiából, erdőtüzek vagy mentőexpedícók során például kritikus lehet, hogy a repülési időt a lehető leghosszabb ideig fent tudjuk tartani” – fejtette ki. “A mezőgazdasági használat során pedig jelentősen megnő a drónok által lefedhető területek mértéke, nem lesz szükség többé állandó megállásokra és akkumlátorok újratöltésekre”.

Hasonlóan vélekedik a Nemzetközi Pilótanélküli Járművek Szövetség (AUVSI) elnöke:

“A hatékonyság és üzemidő kulcsfontosságú paraméterei a pilóta nélküli rendszereknek. A kisebb méretű UAV-k egész napos repülésének lehetővé tétele hatalmas gazdasági eredményeket rejt magában” – nyilatkozta Gretchen West.

Címkék: Amerika Érdekesség

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr967478850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása