DrónVilág

aviation_insuranceBár a drónok hétköznapi használata még a világ legtöbb országában gyerekcipőben jár, elterjedésük a következő 10 évben minden szakértő szerint rohamosan felgyorsul majd. Az FAA várakozásai szerint Amerikában öt éven belül körülbelül 7500, 2020-ra már 30 000-nél is több pilóta nélküli gép fog kereskedelmi célú feladatokat teljesíteni. A földfelszín közeli légiközlekedés fejlődésében egyre több iparág válik érdekeltté és közvetett módon másodlagos haszonélvezői is lehetnek, az 50-es évek autóipari forradalmához hasonló komoly szakmai kihívás előtt állnak például a biztosítók.

Mérsékelt mennyiségben, de már most rengeteg különböző típusú, méretű és teljesítményű UAV-t gyártanak, a komolyabb gépek ára pedig sokszor a személygépkocsik árával vetekszik. Használatuk során legalább annyi bizonytalan tényező, veszély- és balesetforrás áll fenn, mint egy autó esetében; a felelősségbiztosítástól a kártérítésig, a balesetből fakadó személyi sérüléstől a magántulajdon megsértéséig tehát számos terület vár az élelmes ügynökökre.

Repülőgépek típusa, kategóriája, teljesítménye vagy értéke mellett a biztosítóknak számos egyéb tényezővel kell még kalkulálniuk: jármű által betöltendő funkció, fel- és leszállás helyszíne, légtérben való tartózkodás magassága és időtartama, a művelet lakott terület felett történik e, az irányítást végző személy tapasztalata, stb.

Felmerül továbbá egy érdekes jogi kérdés: a hatályban levő törvények szerint természetes személyek háborítatlan magánélethez való joga alkotmányos alapjog, amely magában foglalja a személyes adatok feletti önrendelkezést, az ú.n. információs önrendelkezést. Ezért személyes adatok csak törvényes és tisztességes módon gyűjthetők, illetve az érintett önkéntes beleegyezésével. Mivel a drónok legtöbbje adatgyűjtő munkát végez, mindig fent áll a fenti jog megsértésének veszélye. A drón tulajdonosa mellett tehát biztosítási igénnyel állhat elő az adott területen élő, személyes adatait féltő lakosság is.

A polgári légiközlekedésben üzemeltetett repülőgépek biztosítását jelenleg alig néhány tucat ügynökség fedi le, így kulcskérdés lesz, hogy a drónok piacára betörni kívánó cégek milyen gyorsan lesznek képesek egy hatékony, jól kidolgozott biztosítói portfólióval előállni. Egyelőre ugyanis még senki nem rendelkezik olyan tapasztalattal, ami garantálni tudna egy mindkét fél számára előnyös szerződést. Sajnos inkább valószínűsíthető az a forgatókönyv, ’mely szerint a társaságok legtöbbje próbál majd minél gyorsabban, minél nagyobb szeletet kihasítani magának az új piacból. Ez eleinte alacsony árakhoz, sebtében összetákolt ajánlatokhoz vezethet, amelyeket majd csak az első súlyosabb sérülést vagy halált okozó baleset után fognak a szakma képviselői érdemlegesen újragondolni.

Címkék: Jogszabály

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr557478836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása