DrónVilág

pulse_aerospace_vaporPersze csak egy Oregon államban szervezett gyakorlat keretében. A szimulációra még tavaly nyáron került sor a Crovallis hegységben, ahová egy meleg nyári napon néhány oregoni egyetemista kirándulni indult. Útjukat szétszórt hátizsákokkal, cipőkkel és pólókkal jelölték, majd miután „elveszettnek” nyilvánították őket, kezdődhetett a bújócska. Ezúttal azonban nem egy megszokott életmentő csoport kezdte el gyalog keresgélni az eltűnteket a sűrű erdőben, hanem a Pulse Aerospace nevű cég Vapor modelljét indították útjára.

Az aktatáska méretű drón könnyedén suhant végig a fák felett, miközben hagyományos fotók mellett folyamatosan hőkamerás és infra felvételeket készített. Az adatokat azonnal továbbította az irányító csoport laptopjára, akik egy közeli tisztáson parkoló kocsi platóján elemezték azokat. A diákokat rövid időn belül megtalálták, ezzel bizonyítva, hogy a pilóta nélküli légi járművek használatára nagy szükség lehet a különböző vész- és katasztrófa helyzetek során. Miközben a drónok hétköznapi elterjedésével kapcsolatban egyre nő az amerikaiak privát szféra iránti aggodalma, az apró eszközök egyre többször bizonyulnak nélkülözhetetlennek például az erdőtüzek elleni küzdelmek során.

Oregon a tengerentúli UAS ipar egyik bölcsője, rengeteg cég foglalkozik a pilóta nélküli járművek és az ezekhez szükséges eszközök gyártásával. Ugyanakkor a kereskedelmi célú drónhasználat jelenleg is tilos, a fenti teszthez a Szövetségi Repülési Hivatal (FAA) hivatalos engedélyére volt szükség. Mivel minden jel arra mutat, hogy a belföldi légtér előbb-utóbb a pilóta nélküli gépek számára is megnyílik, Oregon egyre inkább szorgalmazza egy, az üzleti és állami szférával közösen létrehozandó UVS kutató központ létrehozását. Az Állami Egyetemen már jelenleg is gőzerővel folynak az ezzel kapcsolatos munkák: tudósok, mérnökök és tanulók tesztelik a drónok krumpliföldek, szőlőültetvények, tengerpartok, óceánok és erdőgazdasági területeken betöltendő lehetséges felhasználását. “A pilóta nélküli légi rendszerek ára már 2000 dollártól elérhető, de ami még fontosabb, hogy a legújabb technikával felszerelt gépek hihetetlen flexibilitást mutatnak a manőverezés és repülési magasság terén. Már akár egy golflabda méretű tárgy helyét is pontosan meg tudjuk határozni” - magyarázta lelkesen Wing professzor.

A tanulmány során használt VTOL-ról íme egy rövid videó:

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr497478732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása