DrónVilág

faa_logoAz amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) november 7-én tette közzé azt a legfrissebb, 74 oldalas dokumentumot, melyben a pilóta nélküli légi járművek civil felhasználásával és hazai légtérbe való integrálásával kapcsolatos terveiket vázolják. A tanulmányban felsorolásra kerülnek azok a különleges esetek, amelyek felmerülése során az FAA engedélyezi az UAV-k használatát. A Szövetség kiemeli, hogy katasztrófavédelem, teherszállítás, térképészeti vagy éppen kereskedelmi fotózás céljából már eddig is használatba kerülhettek drónok- Ugyanakkor aggodalmát fejezi ki a pilóta nélküli repülő eszközök egyre növekvő kereskedelme miatt.

A személyes biztonság és privát szférával kapcsolatos aggodalmak sem csitulnak. Nemrég maga Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója is úgy nyilatkozott, hogy a civil felhasználású drónok komolyan fenyegetik az emberek személyes szabadságát. Az FAA jelenlegi szabályai szerint ugyanis bárki használhat ilyen szerkezetet, amennyiben az egy cipősdoboz méreténél kisebb és a repülés során mindvégig az irányító vagy tulajdonos látóterében tartózkodik. A mostani tanulmányban az FAA jelzi, mindenekelőtt a drónok mezőgazdasági felhasználását kívánják vizsgálni. Ennek érdekében az év végéig hat teszt területet jelölnek ki az USA-n belül. Szakértők szerint a kormány legkorábban 2016-ban dönthet a pilóta nélküli légi járművek szabályozásával kapcsolatban.

Címkék: Amerika Jogszabály FAA

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr767478724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása