DrónVilág

Alig néhány hete, hogy beszámoltunk egy dél-georgia-i esetről, ahol a Calhon Állami börtön őrei egy dohányáruval felpakolt drónt füleltek le. Nem voltak azonban ilyen ügyesek a Quebecben található Hull fogda dolgozói, akik elmondásuk szerint vasárnap délelőtt 11 körül láttak berepülni egy kis távirányítású repülőt, de se magát a gépet, se annak szállítmányát nem sikerült megtalálniuk.

olvass tovább

journalismLewis Whyld brit fotós úgy gondolta, túl drága lenne egy katonai helikoptert bérelni és arról filmezni a Haiyan tájfun Fülöp szigeteken végzett puszítását, így inkább egy saját maga által készített modellel repülte be a területet. A CNN által nemrég közölt képek nem csupán a pusztítás döbbenetes mértékét volt képes új szemszögből bemutatni, de két holttest felderítésében is segítséget nyújtott a helyi hatóságoknak. Persze nem Lewis és a CNN az elsők, akik felfedezték az UAV-k fénykép- és videófelvételek készítésében nyújtott új lehetőségeit. Hasonló eszközöket használt már az AP amerikai hírügynökség valamint a News Corporation, a Disney mögött jelenleg a világ második legnagyobb médiavállalata. Ez utóbbi cég riporterei már sportesemények  közvetítésére és természetfilmek készítésére is használják a drónokat, engedélyek és jogszabályok hiányában persze az USA-n kívül.

olvass tovább

Igazi érdekesség az a tanulmányi videó, amelyet nemrég a zürichi ETH főiskola hallgatói mutatták be. A játék lényege, hogy az egyik kopter pálcikát egyensúlyoz a négy rotorja közötti felületen, majd rövid "nekifutást" követően feldobja a levegőbe, hogy a másik elkaphassa és tovább egyensúlyozhasson vele. A dobást végző kopter a rúd súlya és hossza alapján előre kiszámolt és megadott ívet repül be meghatározott sebességgel, míg az elkapásért felelős drón másodpercenként 50 számítást végez el annak érdekében, hogy a lehetséges pozíciók közül felvegye a legoptimálisabbat.

olvass tovább

prisonFegyvert, kést, ráspolyt, drogot vagy bármi mást valamilyen ügyes trükkel becsempészni a foglyoknak - ez mindig is a börtönélet része volt. Dél-Georgiában a kreativitás úgy látszik nem ismer határokat, a héten néhány szélhámos egy dohányáruval megrakott távirányítású helikopterrel próbált meg átjutni a Calhoun State börtön falain. A kísérlet kudarcot vallott, egy felügyelő kiszúrta a kis helikoptert amint az a kapun keresztül berepült, így azonnal megkezdődött az irányítók keresése.

olvass tovább

knd_robotics_ship

A Cape Town-i székhelyű cég első alkalommal vett részt a november 8 és 12 között megrendezett Dubai Airshow-n és 30 millió dolláros szerződést kötött pilóta nélküli rendszerek gyártására. A megrendelő kiléte homályos, Kobus Potgieter vezérigazgató nyilatkozata szerint a  Vars-1 típusú drónokat egy közép afrikai ország kormányának szállítják le a következő három éven belül, de hogy pontosan kinek, azt nem közölte.

olvass tovább

piaggio_p1hh_hammerheadAz Itáliai Légierő sikeres tesztrepüléssel zárta  legújabb drónjának, a Piaggio Aero P.1HH-nak fejlesztését. Pasquale Preziosa tábornok elmondta, elsősorban a mediterrán térségben rohamosan növekvő illegális bevándorlások megakadályo-zására kívánják használni a most bemutatott UAV-t. A “Kalapácsfejű”-nek (Hammerhead) becézett, két propelleres repülő szárnyainak fesztávolsága 15.5 méter és 6 kilós összsúllyal képes a levegőbe emelkedni. Repülési magassága akár 45 000 láb is lehet, teli tankkal pedig 16 órán keresztül tud körözni.

olvass tovább

horizon51_skyoptixAki drónokkal foglalkozik akár hobbi, akár professzionális szinten, az pontosan tudja mennyi minden kiegészítőt kell az embernek kicipelnie magával a műveleti területre. Az UAV mellett általában szükség van egy FPV (First Person View) képernyőre vagy szemüvegre, a vidójelet fogó készülékre, laptopra a telemetriai adatok mérése és az útvonalterv beprogramozása céljából, datalink adatáviteli eszközre és még a jó ég tudja mi mindenre. Nem új ötlet ezen eszközök integrációja egyetlen földi irányítóközpontba, de jelenleg a legtöbb ilyen házi sufnituning keretében kerül megépítésre. Ha nem vagyunk magasan képzett technikai szakemberek, akkor az ilyen eszközök használata igen veszélyes lehet.

olvass tovább

Mint ismeretes, az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) idén év végéig kívánja kijelölni azt a hat területet, amelyeken jövőre elkezdődhetnek a drónok civil szférába történő intergációjának tesztjei. A kiadó helyekért nagy küzdelem folyik az egyes államok között, Ohio például a válság megszorításai mellett is 10 millió dollár dróniparba történő pumpálását hagyta jóvá nemrég. Amelyik állam ugyanis kiválasztásra kerül, az elsőként számolhat az állami támogatásokkal és az új iparág pozitív gazdasági hatásaival.

olvass tovább
süti beállítások módosítása