DrónVilág

budapest_dron2Kerekasztal-beszélgetést tartott a Nemzeti Közlekedési Hatóság, ahol az is kiderült, minden eddigi drón-videó illegálisan készült. A szűk körben tartott találkozón egy dologban mindenki egyet értett, mégpedig hogy a pilóta nélküli légijárművek szabályozásával kapcsolatban rengeteg hiányosságunk van. A távirányítású járművek felszállására senki nem kér engedélyt, pedig a jelenlegi törvények szerint kellene. Szintén ellenőrizetlen, hogy az akár több tíz kilós vasmadarat mennyire képzett pilóta üzemelteti, felszállás után merre veszi útját és milyen adatokat gyűjt be.

nkh_logoFarkas András, az NKH elnökhelyettese a beszélgetésen megerősítette, a hatóság a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kérésének megfelelően gőzerővel dolgozik a helyzet megoldásán és június végéig elkészítenek egy „szakmai anyagot”. Hogy ez pontosan mit foglal majd magába, nem lehet tudni, de a végleges drónrendeletekre minden bizonnyal jóval többet kell még várnunk. Addig is kapunk egy formanyomtatványt, amit kitölthetünk és beküldhetünk a hatóságnak, mielőtt a kert végében megröptetjük kvadkopterünket.

budapest_dron

Hosszabb távú tervek persze vannak: a drónokat különböző szempontok alapján osztályozzák majd, a pilótáknak bizonyos kategória felett külön képesítésre lesz szükségük, és különbséget kell majd tenni a kereskedelmi és magáncélú küldetések között. Állítólag az NKH azt is elmondta, folyamatosan be fogja vonni az egyesületeket, drónos szervezeteket és minden érintettet a jogszabályok kialakításába, sőt, lesz társadalmi egyeztetés a témáról. Mindezt fokozott érdeklődéssel várjuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr727479004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.