DrónVilág

russia_zastavaMiközben a világ aggódva figyeli a Krím félsziget megszállásával kapcsolatos fejleményeket, Putyin katonái radioaktív sugárzás mérésére alkalmas drónt tesztelnek Tádzsikisztánban. Két másik, hordozható UAV-t is kipróbáltak, a Granat és Zastava elsősorban megfigyelési feladatokat teljesítettek éjszakai és nappali körülmények között. A „Leer” a sugárzás észlelésén kívül képes az ellenséges haderők rádiójeleinek megzavarására, így nehezítve a földi egységek közti kommunikációt. Legutóbb február közepén, egy örményországi bázison teszteltek hasonló eszközt az oroszok, akkor a 3000 méteres repülési magasságra és 120 km/órás végsebességre képes Novodchik-2 felderítőgép használatára tanították a katonáknak.

Hogy a térségben pontosan milyen nukleáris tevékenységet észleltek, arról nem érkezett információ, egyesek azonban úgy vélik, a mostani akció szoros összefüggésben áll Moszkva azon küldetésével, melynek célja az afgán-tádzsik határon átszökő militarista alakulatok visszaszorítása. Az is lehetséges, hogy mindössze figyelemfelkeltésről, újabb erődemonstrációról van szó, a dróngyártás területén ugyanis Oroszország jelentős - szakértők szerint közel két évtizedes - lemaradásban van Amerikával, Izraellel és jó néhány európai nagyhatalommal szemben. Védelmi Minisztériumuk mindössze két évvel ezelőtt döntött egy külön UAV kutatásra és fejlesztésre specializálódott részleg létrehozásáról, Dmitry Rogozin miniszterelnök-helyettes pedig decemberben jelentette be azt a fegyverkezési programot, amely 2020-ig évi másfél billió dollárt biztosítana automatizált szárazföldi, légi és vizi egységek beszerzésére. Ez az összeg azonban még mindig elenyésző az USA 4 billiós büdzséjéhez képest.

russia_leer

A pilóta nélküli repülők nagy részét Moszkva külföldről importálta, a már említett Zastava például az izraeli IAI-tól vásárolt (és átkeresztelt) Bird Eye-400. A hivatalos üzletek mellett akadtak érdekesebb „beszerzések”: Iránnak állítólag 2012-ben sikerült ellopnia egy ScanEagle-t, amelyből egy év alatt saját másolatot készítettek és Oroszországnak ajándékoztak. Tavaly novemberben amerikai hírforrások arról is beszámoltak, hogy a Sokol tatárföldi hangárában már készül Oroszország első, saját gyártású, nagy hatótávolságú drónja. Az 5 tonnás „Altius-M” az MQ-9 Reaper-hez hasonló, rakétatámadásokra alkalmas repülőgép bemutatását 2016-ra várják.

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr637478912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.