DrónVilág

nayan_rohit_indiaKülönleges koptert készített a 16 éves indiai Rohit Dey. A Nayan (szem) nevet viselő kvadkopter rotorjai klasszikus társaival szemben nem az ég, hanem a föld felé néznek. A National Aerospace Laboratories (NAL) diákja kiskors óta a távirányítású repülők szerelmese, öt saját fejlesztésű UAV prototípusa van.

Az újratölthető lítium akkumlátorokkal működő Nayan innovatív propellerei segítségével 150 méter magasra képes emelkedni,  hatótávolsága 1.5 km, üzemideje 20 perc. A tervezés során Rohit igyekezett az olcsó és hétköznapi emberek számára is könnyen beszerezhető anyagokkal dolgozni, a kamera tartóállványzatához például egy hűtőből szerelte ki a szükséges foglalatot,  az aksi lefedésére pedig egy margarinosdobozt használt. A fiatal feltaláló elsősorban katasztrófahelyzetek során kívánja bevetni a Nayant, ennek érdekében most a drón méretének csökkentésén dolgozik.

„A jövőben olyan miniatűr UAV-k építésével szeretnék foglalkozni, amelyek akár egy kisebb ablakon is képesek lehetnek átrepülni és olyan helyre eljutni, ahová a legtöbb hasonló drón már nem fér be.” – nyilatkozta Rohit, akinek apja egyébként a NAL egyik neves kutatója.

A névválasztással kapcsolatban akadhatnak gondok, hiszen a bangalori székhellyel bíró Edall Systems napelemes meghajtású UAV-je szintén a Nayan fedőnevet viseli.

Címkék: India VTOL Gyártó

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr227478764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.