DrónVilág

knd_robotics_ship

A Cape Town-i székhelyű cég első alkalommal vett részt a november 8 és 12 között megrendezett Dubai Airshow-n és 30 millió dolláros szerződést kötött pilóta nélküli rendszerek gyártására. A megrendelő kiléte homályos, Kobus Potgieter vezérigazgató nyilatkozata szerint a  Vars-1 típusú drónokat egy közép afrikai ország kormányának szállítják le a következő három éven belül, de hogy pontosan kinek, azt nem közölte.

A KND eredetileg haditengerészeti eszközök tervezésével foglalkozott, de négy évvel ezelőtt néhány helyi vállalkozással együtt új diviziót hozott létre KND Robotics néven, mely hazai befektetők hiányában az Egyesült Arab Emírségek 100%-os tulajdonában áll. A cég elsősorban megfigyelési és ellenőrzői feladatok teljesítésére optimalizált drónokat gyárt, komplex megoldásokat kínálva ügyfelei számára a tervezéstől a kivitelezésig. Az általuk kínált UAV-k között van a már említett Vars-1, melynek végsebessége 140km/h ,10-11 órás üzemidővel rendelkezik és kamerájának segítségével 40 km messzire is "ellát".

A Sharp I és II típusú kopterei közül utóbbi 5 órán keresztül képes a levegőben maradni, az általa hordozott Wescam MX-10 kamera hatótávolsága 5-7km. Jövő évben kezdik gyártani azt a közel 15 méter hosszú pilóta nélküli tengeralattjárót (USV) , amely a tervek szerint folyamatos kapcsolatban áll majd a tenger felett szolgálatot teljesítő UAV-kel és behúzható rámpájának segítségével bármikor leszállópályát biztosíthat azoknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://dronvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr117478768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása